Oldal egy
zenész almanachból (1929)
Az utolsó nagylemez (válogatás,
szerk. Kocsis Zoltán,1988)
CD
(Posthumus 2002)
Ferenczy György a virtuso before 1950.org listáján (a század első felében született legfontosabb zongoristák):
DISCOGRÁFIA
PORTRÉK
Ferenczy György, az előadóművész
Ferenczy György, Thoman István kezei közül kikerülve, már kora fiatalságában elkezdett koncertezni. Európa számos országában fellépett, így például Franciaországban, Ausztriában, Németországban, Belgiumban, stb. Mint számos kortársának, neki is kettétörték életét a különbözõ politikai rendszerek túlkapásai és a II: világháború. A szocializmusban pedig az állam határozta meg, hogy ki az aki egyáltalán koncertezhet és mennyit. Ferenczy, aki szókimondásáról volt híres, nem tartozott a rendszer kegyeltjei közé. Két idõszak is volt, amikor a rendszer, büntetésbõl, letiltotta fellépéseit, illetve rádió felvételeit. A szocializmusban nem csak politikai okokból szorult háttérbe. Az aktuális zenei vezetés nem értette és nem támogatta a 19. században eredeztethetõ művészetét, kirekesztették azt az iskolát, amelyet Thomán és Dohnányi képviselt. És itt egy kis kitérõt teszünk.
Ferenczy nagy példaképe, Chopin korában, a párizsi
szalonokban szimbiózisban éltek festõk, írók, zenészek, a kor
nagy művészei. A remekművek szinte ott, helyben születtek.
Művészetük gyökere sokban megegyezett. Sok tekintetben e kor
reinkarnációjának tekinthetõ a 20. század elsõ fele
Budapestjének művészvilága. A Fészek Művész Klubban
és a híres budapesti művész kávéházakban (pl. Japán, New York,
Hadik, stb) töltötték napjaikat a város művészei, mint egy
nagy család. Kivételes pillanata és virágzása volt ez a
korszak a kultúrtörténetnek. Kivételes kor, kivételes művészei
inspirálták egymást és mindezt egy igen sötét és reménytelen
történelmi korszakban. Ebben a közegben érett be Ferenczy
művészete. Azonban a század második felében minden
megváltozott. Nemcsak politikai fordulat következett be, hanem
a budapesti művész élet virágzásának is vége lett.
Nemcsak a művészkávéházak tüntek el, hanem azokkal együtt,
például a zenében, a 19. század művész felfogása is úgymond,
"idejét múlttá" vált. Ez utóbbi akkor talán világjelenségnek
is volt tekinthetõ. A zenében, a személyes, szubjektív, a
pillanatnak szóló és improvizatív elõadásmód háttérbe szorult.
A helyét egyfajta kigondolt, objektív, intakt elõadásmód vette
át. Az egyik legfontosabb cél a "hibázás" elkerülése lett és
bizonyos etalonnak számító lemezfelvételek imitálása.
Dohnányi, Sauer, Levin, a nagy romantikus zongoraművészek nem
voltak "divatosak". Ennek a divat áramlatnak - és persze a
politikának is - szenvedõ alanya lett Ferenczy. Annak a
Ferenczynek a művészete, aki talán az utolsó képviselõje volt
a zenében a 19. század zenei tanításainak.
Míg számos pályatársa igyekezett alkalmazkodni a divatos
elõadásmódhoz, Ferenczy tudta, hogy más a küldetése.
Művészetérõl több szakavatott írás is fellelhetõ. Ezen írások
egyöntetűen vallják, hogy művészete egyedinek számított itthon
a 20. század második felében. Ragaszkodott művészi ars
poeticájához. Ez, többek között, a társasági zenélés
társalgásszerű közvetlenségét jelentette és azt, hogy merjünk
szabadok és szubjektívak lenni az elõadásban. Ez a szabadság
valahol, nagymértékű fegyelemmel párosult. Ez a kettõsség, a
szabadságé és a fegyelemé jellemezte Ferenczy zongorista ars
poeticáját. A fegyelmezett rubátók, továbbá a szép,
éneklésszerű zongora hang. Ferenczy elsõsorban romantikus
műveket, Schubertet, Schumannt, Lisztet zongorázott és fõleg
Chopint, de érdekes és értékes színfoltja volt művészetének a
preklasszikusok, például Scarlatti és Couprin elõadása is.
Koncertezési lehetõségei a szocializmusban beszűkültek évente
egy-két alkalomra, külföldre pedig nem küldték. Csak hébe-hóba
készült vele egy-egy kisebb lemez. Kissé jobb volt a helyzet,
ami a rádióban foglalkoztatását illette. Lelkes szerkesztõk
jóvoltából, valamint a hallgatóság visszajelzései
következtében, számos rádiófelvétel készült vele.
Szerencsés esetben ezek túlélték a rádióban rendszeresen zajló
leselejtezéseket. Sõt, a bécsi rádióban is készültek
rádiófelvételek.
Ferenczy nemcsak művészetében mentette át régi korok
értékeit. Polihisztor is volt. Sokan, mint világhírű
bridzsezõt ismerték. Kiválóan írt is és legendás alakja volt
különbözõ művész társaságoknak. A kor azonban gyanakodva
tekintett a polihisztorokra. A kor ideálja a hivatásába
belefeledkezõ szakember.
Gondolhatnánk, hogy Ferenczy rossz korban született. De
Ferenczy művészete nem volt hatástalan. Ezt bizonyítják a róla
írt portrék, kritikák, tanítványai, sok kortársa és a közönség
szeretete. Olyan művészek figyeltek fel rá.mint Füst
Milán, Kocsis
Zoltán és
olyan szigorú kritikusok, mint Pernye András, vagy Molnár Antal. Sok hivatalos
elismerésben nem volt része, csupán élete vége felé, késve
kapott egy-két hivatalos elismerést.
Néhány hangverseny szórólap és plakát (1941-1968):
Dokumentumok szilenciumokról:
Szabad Nép cikk (1947 december)
Jegyzőkönyv egy meghallgatásról (1955 április)
Tiltakozó ív a Charta 77 ügyében
Levél a Magyar Rádiónak (1977 november)
Karikatúra Portré
